Vélemény: elektromos mountain bike
Ezen cikk a saját véleményem, függetlenül a bolttól és a kerékpár márkáktól. Harmincas éveim elején, kijelenthetem, hogy igenis van erőm és kedvem tekerni a normális bringákat. Sőt, szeretem is azt az élményt, amikor saját erőből jutok el valahová. De akkor mit keresek egy e-bike-on? Nos a válasz egyszerű! Új élményeket!
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lehetőségem volt több, különböző elektromos bringa tesztelésére is. Eleinte, én is mint sokan mások, hülyeségnek tartottam és azt mondtam, hogy semmi értelme, maximum az idősebb generációnak, vagy a kevésbé sportos embereknek szól. De aztán ahogy egyre többet próbáltam, kezdett megváltozni a véleményem.
Az első élményem egy sima női vázas városi bringával volt. Szinte nulla erőkifejtéssel, de 25km/h-s sebességgel tudtam Gyöngyös és Mátrafüred között megtenni az utat. Mmmmm… itt elgondolkodtam és már nem is utáltam annyira az új szerkezetet. Felismertem a rövidtávú közlekedés új, gyorsabb lehetőségét.
Aztán ahogy teltek az évek, a gyártók kijöttek szinte az összes kategóriában elektromos rásegítéses bringákkal. Nos ezen megint dühöngtem egy sort, hogy minek kell egy montira motor. De aztán erre is rájöttem, ellenben ennyire még ne szaladjunk előre.
Szóval napjainkban már szinte nincs is gyártó, akinek ne lenne e-kerékpárja. Na, meg ahogy lenni szokott, az e-bike kategórián belül is van még két főbb alcsoport, nehogy a mezei vásárlónak egyszerű legyen. Tehát, megkülönböztetünk Speed Pedelec és sima Pedelec bringákat. Ez magyarul azt jelenti, hogy van olyan e-bike ami 45km/h-val tud menni, ők az S azaz Speed Pedelec, vagy elektromos bringák. Illetve van a 25km/h-ig rásegítő kategória.
Nos a Kresz szerint bringának csak az utóbbi, azaz a huszonötig rásegítő verzió nevezhető, míg az S-pedelec már kismotor. Jogsi, kötelező biztosítás, rendszám és bukósisak köteles. Legalábbis a környező országokban. Sajnos az EU-ban még nincs közös állásfoglalás. Így itthon még büntetlenül “száguldozhatunk”.
Ezen cikk azért született, mert egy időben tudtam, két szinte egyforma, de mégis különböző e-montit tesztelni. Az egyik, egy Baddog Tosa, a másik pedig egy Merida eOne-Sixty 900.
- Merida eOne-Sixty 900
- Baddog Tosa
Ami közös a két bringában:
-Mountain bike
-27,5″ kerekek
-Elől-hátul relatíve nagy rugóút
Amiben különböznek:
-a Merida Shimano STEPS 8000 szériájú rendszert használ
-a Baddog Bosch Performance Speed-et
-a Merida 25 km/h-ig segít
-a Baddog 45 km/h-ig
-a Meridán 2,8-as azaz plusszos gumik vannak
-a Baddog normál 2,1-es köpenyeken gördül
Látszik tehát, hogy tulajdonságaikban eltérnek egymástól a bringák, mégis kategóriában megegyeznek.
Mire jó a Baddog Tosa:
Ne tévesszen meg senkit a bringa elnevezése, hiszen a szemfülesebbek már észrevehették, hogy hivatalosan a Baddog Tosa SP elnevezést kellene használnom, hiszen a katalógus szerint egy piros színű bringának kellene megjelennie a képen. De ez kék és csak Tosa felirat díszíti. Ez azért van így, mert kaptunk egy teszt bringát, ami nem gyári. A kis kitérő után jöjjenek az élményeim.
Zárás után, már szürkületkor ültem fel a Tosára, hogy tekerjek egy jót a nyergében. Nekivágtam hát a Mátrának. Már a városból kifelé nagyon élveztem a sebességet, amit nyújt. Saját, nem pedelec bringámmal is szeretek gyorsan menni, így nagyra értékeltem a Baddog-ot. Pillanatok alatt kijutottam a bringaútra, majd fel Mátrafüredre. Mondtam már, hogy élvezem a sebességet? Igen, hatalmas élmény 45-tel felfelé tekerni. Úgyhogy nekivágtam az ország legmagasabb pontjának. Felfelé menet, azon gondolkodtam, hogy milyen jó is a munka utáni levezetés, hiszen saját bringámmal már nem vágtam volna neki Kékestetőnek önerőből. Így viszont pik-pakk Sástón voltam, ahol megcsodálhattam a tavat, majd irány tovább. Mátraházáról Kékesnek kanyarodva az első két-három kanyart nem szeretem a saját bicómmal felfelé. Ellenben a Tosával itt hihetetlen módon, de 30 km/h környéki sebességgel száguldottam fölfelé. Sosem gondoltam, hogy azokban a kanyarokban be kell döntenem a bringát felfelé is, hogy be tudjam venni őket. Sajnos a felfelé száguldásnak is van hátránya, mégpedig az aksi személyében. Szóval Kékestetőre már nem tekertem föl, hogy még maradjon annyi energia, hogy hazafelé is élvezhessem a rásegítés örömeit. Ugyanis lefelé is sok helyen jól jött, hogy tudtam tartani a tempót. 32,4km-t és 986m szintet bírt az aksi teljes erőbedobás mellett. Nos ez azért nem rossz. Ha jobban beosztom, felvitt volna még a tetőre, vagy síkon mehettem volna vele akár kétszer, háromszor ekkora távot is. Másnap reggel, ébredés után volt némi izomlázam. Először nem értettem mitől, de aztán rájöttem, hogy igen, az elektromos bringát is tekerni kell. Hogy enyhítsek az izomlázon, újra nekivágtam, de most az erdőben, szokásos ösvényeimen akartam kipróbálni a “rossz kutyát”. Na az nem semmi élmény, mikor 45-tel akar az ember egy technikásabb terepakadályokkal tűzdelt ösvényen feltekerni. Vissza is kellett vennem a rásegítés erejét, mert túl sok volt. Ellenben ahol szélesebb, kevésbé technikás úton tekertem, ott ugyanúgy élmény volt max-on használni, mint az aszfalton. A lejtőkön a teleszkópok szépen mozogtak,csak az aksi rázkódott kicsit, és a bringa súlypontja is érezhetően magasabban van, mint egy normál ilyen rugóutasnál. Tehát inkább a kevésbé kalandos lejtőkön és ösvényeken érzi jól magát. Ideális rosszabb minőségű aszfaltra, vagy döngölt földutakra, illetve nem túl köves/ gyökeres turista utakra . Nehéz szívvel szálltam le róla, hiszen a sebesség élménye magával ragadott. Elfogadnám. A legjobb lenne vele munkába járni télen, közlekedni rövidebb távon és túrázgatni, mindezt jó gyorsan.
Mire jó a Merida eOne-Sixty:
A kedvenc bringám elektromos kiadása plusszos gumikkal. Ennek ellenére eleinte tényleg nem értettem, hogy mi a jó ebben a bringában. Beskatulyáztam, hogy ez a kevésbé fitt és tapasztalt emberek bicója. Később Alban Aubert-tel beszélgetve (Merida svájci lejtőző és felfedező szerelmese) körvonalazódott a fejemben, hogy annyira azért nem kell elítélnem ezt a bringát. Ő olyan helyekre jár vele bringázni, ahol nincs felvonó, vagy nagyon sokáig tart feljutni a hegyre a jól megérdemelt lejtőért. Így én is ennek a szellemiségnek a jegyében vágtam neki a Mátrának. Van pár hely, ahová még nem mertem elcsavarogni, mert nem tudtam, hogy mi vár rám, vagy csak szimplán már fáradt voltam hozzá. Első utam Kékestetőre vezetett az erdőn keresztül. Ahhoz képest, hogy csak eco, azaz a legkisebb rásegítéssel használtam nagyon jó segítséget nyújtott a felfeléken. Szinte olyan volt pedálozni vele, mintha a saját bringámat hajtanám de nem olyan meredekek a mászós szakaszok. Ezek után a Mátra gerincen az Ilona-völgyi vízesésig gurultam. Ez egyik kedvenc ösvényem. Technikás, köves, gyökeres. Meglepődve tapasztaltam, hogy a Sixty csak úgy lopakodó módjára halkan suhan lefelé. Többször le is néztem, hogy tuti megvan-e minden, hiszen teljesen olyan érzés vele lejtőzni, mint egy normál enduró bringával. Jó, hogy bele van süllyesztve a vázba az akksi, mert így alacsonyabb a súlypont, meg nagyon stabil is a gép levegőben. Valószínű elgondolkodtak a mérnökök mikor tervezték és egy 100%-os enduró bringát akartak létrehozni elektromos rásegítéssel. A vízeséstől elkalandoztam a Várbükk felé, majd egészen Parádfürdőig legurultam. Parádfürdőn is tekeregtem egy kicsit, hiszen az aksi is bírta, meg azért jöttem. Szóval találtam egy szép helyet, jó ösvényt, ahol eddig sosem jártam. Ezek után nekivágtam újra a hegynek. Eltekertem aszfalton Parádsasvárra, ahol azért jól jött volna, ha nem 25-ig segít rá a bringa. Hamar túltekertem, és az már saját erőből megy. Sasvárról Szuhán keresztül a rudolf-tanyai elágazóig tekertem fel. Onnan ismét egy kedvenc szakaszom következett, a galyatetői műút melletti szép kilátásig. Igazi élmény ezzel a bringával a lejtőzés. El is feledkeztem a súlyáról, annyira játékos, könnyen irányítható terepjáró. Mindenen átgurul, mint egy tank. Ez persze a nagy plusszos méretű gumiknak is köszönhető. Szóval élveztem a lejtőzést. Ezek után nem a gerincen folytattam utamat, mert már igencsak fogyott az energia, így gondoltam rövidítek egy kicsit és a Csór-réti víztározó felé vettem az irányt. Igaz, oda nem végig lejt az út, de azokat a kis lejtős szakaszokat is kedvelem így nekivágtam. Könnyebb is volt mint a saját bringámmal. Lefelé szinte ugyanaz az élmény, de felfelé tudtam tekerni. Leértem a görgőbikki útra, ahol kifogyott az aksi. Akkor már túl voltam a 60km-en, így nem is csoda. De innen még Mátrafüredig sajnos emelkedő is volt. Szóval nem volt mit tenni, tekertem. Kiderült, hogy egész jól tekerhető, bekapcsolt rásegítés nélkül is. Érezhető ellenállása a motornak nincs. Ellenben a 2,8-as gumik és a 20 kiló fölötti súly nem könnyíti meg a pedálozást. Mindenesetre hazaértem. 68km, 2200m szinttel. Egy bringázáson belül 3 egymástól távol lévő kedvenc ösvényemen gurultam, ami azért nem rossz, figyelembe véve azt, hogy lefelé olyan élmény gurulni vele mint a saját, nem elektromos bicómmal. Felfelé meg mintha nem is lenne meredek a part. Nem hiszem, hogy sokat porosodna a garázsban, ha lenne egy ilyen bringám is.
Összegzés:
Úgy gondolom, a leírtakból kiderül, valóban van sport értéke ezeknek az elektromos rásegítéssel rendelkező allmountain/ enduro mountain bike-oknak. Ugyanúgy tekerni kell őket, de az emelkedők és a távolságok más megvilágításba kerülnek ezen bringák nyergében. Aki még nem próbált ilyen bringát, de szeret montizni, annak mindenképpen ajánlom, hogy tegye meg, amint lehetősége van rá.
Érdemes figyelni a Facebook oldalunkat, hiszen ott naprakészen informáljuk a kedves érdeklődőket az aktuális lehetőségekről.
írta: Jurecska Mátyás